Barion Pixel

Készüljön a téli hónapokra az OIL! Töltőállomások segítségével

800 419 Oil! Shop

Egy-két jó tanács, miképp is készüljünk fel a téli hónapokra Zoltán Attilától az Energy-Zol Kft. ügyvezetőjétől!:-)

„Beköszöntött a november és ugyan még enyhébb az idő, éjszakánként illetve hajnalban már előfordulhat, hogy akár 5 fok alá is esik a hőmérséklet. Egy biztos, hogy ilyenkor már érdemes előre gondolkodnunk, és felkészíteni autónkat a téli mínuszokra. A jeges, csúszós utakon, sötétben, vagy az egyre romló látási körülmények miatt az autósoknak is sokkal jobban kell figyelniük. Arról, hogy miképp készítsük fel autónkat a télre, s miképp kerülhetjük el a hideg okozta károkat illetve kellemetlenségeket, Zoltán Attilát az Energy-Zol Kft. ügyvezetőjét és a magyarországi OIL! Német kúthálózat kenőanyag és autókemikália beszállítóját kérdeztük. 

 Mi az egyik legfontosabb teendő a téli mínuszok beállta előtt?

Ugyan lerágott csont, de elsőként mégiscsak a téli gumiabroncsok cseréjét említeném a saját biztonságunk érdekében. Itt mindenképpen fontos, hogy a csere mellett, figyeljünk a megfelelő guminyomás beállítására, melyet akár havonta többször ellenőrizzünk. Minden autó esetében adott egy gyári érték, amely a leginkább biztosítja a megfelelő tapadást az utakon, mindemellett a megfelelő guminyomással a kátyúk ellen is jobban védekezhetünk. 

Ugyancsak nagyon fontos, hogy még a kemény téli hónapok előtt külön figyelmet szenteljünk az autóban lévő folyadékokra.

Mi tanácsolsz, melyikkel kezdjük? Mire figyeljünk oda?

Nagyon fontos, a téli szélvédő mosó folyadék feltöltése, még a mínuszok beállta előtt, hiszen ha már  befagyott a szélvédő illetve a lámpamosó berendezés, onnantól hiába öntünk rá téli szélvédőmosót, nem segít a hiba megoldásában, mivel a vékony csőrendszerben is jégdugó alakul ki. Ezáltal tönkre mehet a befagyott szivattyú is. Ezen utóbbiesetben megoldás lehet, éjszakára beállni egy meleg garázsba. A szélvédőmosókra visszatérve, ma már rendkívül széles választék áll rendelkezésre, az OIL! Téli szélvédőmosó folyadékok között például választható a 2 és 5 literes kiszerelés is, szamóca vagy akár lime illattal – 21 Celsius fagyásponttal.

 

 

Mikor érdemes ellenőriznünk a téli fagyálló folyadékot? 

A téli fagyálló folyadék fagyáspontjának ellenőrzése, szintén a fagyok beállta előtt javasolt. Ha ezt elmulasztjuk, ebből akár több százezer forintos kárunk is keletkezhet egy hideg éjszaka után. Magyarországi viszonyok között a -30, -35 celsius fokra beállított fagyálló folyadék elegendő. Fontos, hogy az esetleges folyadék csere, illetve utántöltés során, az adott gépjármű gépkönyvi előírásainak (szervizkönyv) megfelelő, jóváhagyással rendelkező fagyálló folyadékot töltsünk gépjárművünkbe. Manapság szinte csak un. „alumínium barát” termékeket lehet vásárolni, ilyen például OIL! Algol G12+, és Algol G11 tömény, -72 Celsius  fokos fagyásponttal. Nagyon fontos, hogy ezen termékek csak hígítva használhatóak!

 

Az autó mely részei reagálnak még érzékenyen a hidegre?

 Elsőként az elhasználódott, csíkosan törlő ablaktörlő lapátokat említeném, amit érdemes cserélni. Fontos, hogy a szélvédőre fagyott jeget ne az ablaktörlővel próbáljuk letakarítani, inkább jégkaparót, vagy jégoldót használjunk, de természetesen az ablak fűtése, vagy ha a téli ablakmosóból öntünk egy keveset a szélvédőre, ugyancsak hatékony megoldás.

 Figyeljünk oda az ajtózárakra valamint a tanksapkára is, ez esetben annyit tanácsolnék, hogy  ne használjunk nagy viszkozitású kenőanyagokat (motorolaj, kenőzsír) inkább zárolaj spray-t, vagy  kis viszkozitásúkenőspray-t. 

Mire panaszkodnak még az autósok a legtöbb esetben a téli időszakban? 

Arra, hogy párásodik belülről a szélvédő és az oldalüveg. Sőt, ha több utas tartózkodik az autóban a jelenség csak fokozódik. A hiba oka legtöbbször az eltömődött, szennyeződött pollenszűrőben keresendő, ilyenkor ugyanis az utastérbe nem jut friss levegő, hiszen a szellőzés nem megfelelő. A kabinban kilélegzett levegőben található vízpára így lecsapódik a hideg üvegfelületekre. Ezért fontos, hogy a pollenszűrőt is idejében cseréljük!”

Részletek:http://blog.holtankoljak.hu/keszuljon-teli-honapokra-az-oil-toltoallomasok-segitsegevel/